Lehel Filmszínház


A tartalomhoz

Főmenü:


* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *
Keressen minket a -on: Lehel Filmszínház Jászberény.
* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

Ebben az új vígjátékban az Amerikai pite szereplőit egy kicsit több mint egy évtizeddel később látjuk viszont, amikor újból összejönnek az érettségi találkozó apropóján. Egy nagyon hosszú hétvége alatt kiderül, hogy ki változott, ki nem, valamint hogy az idő és a távolság nem szakíthatja szét a baráti kötelékeket. 1999 nyara volt, amikor négy kisvárosi, michigani srác úgy döntött, megpróbálja elveszíteni szüzességét. Az azóta eltelt évek során Jim és Michelle összeházasodtak, Kevin és Vicky pedig búcsút mondtak egymásnak. Oz és Heather eltávolodtak, de Finch még mindig vágyakozik Stifler mamája után. Most ezek a régi barátok felnőttként térnek haza, hogy emlékezzenek a hormonoktól duzzadó tinédzserekre, akik voltak - és ihletet merítsenek belőlük.


Amerikai pite:
A találkozó

színes, magyarul beszélő,
amerikai romantikus
vígjáték, 114 perc, 2012
rendező:
Hayden Schlossberg,
Jon Hurwitz
szereplő(k):
Jason Biggs
Alyson Hannigan
Chris Klein
Thomas Ian Nicholas
Tara Reid
Seann William Scott
Mena Suvari


Amerikai pite:
A találkozó

Május 10.
(csütörtök)18:30
Május 11.
(péntek) 20:00
Május 12.
(szombat) 18:30
Május 13.
(vasárnap) 18:30
Május 14.
(hétfő) 20.00
Május 15.
(kedd) 20:00

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

Nyitó oldal | Moziműsor | ATC | Magunkról | Oldaltérkép


Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe